KIRÁNDULÁS SONKOLYOSRA

Sonkolyos

Augusztus 15 és 17 között a helyi fiatalok egy kisebb csoportjával Sonkolyoson sátorozotunk. A nyári időszakban mindenkinek akad dolga, van aki nyári munkát vállal, aki pedig teheti kirándul, így csak hosszas tervezés, több egyeztetés és megbeszélés után sikerült megszervezni egy közös kirándulást. Péntek reggel elindultunk két autóval és egy mikrobusszal Sonkolyosra.

Az időjárás elég borús volt és az oda vezető út sem volt zökkenő mentes de ez nem tántoríthatott el minket az utazástól. Délutánra a nap is kisütött ami csak tetőzte az amúgy is felhőtlen jó kedvünket, ami talán annak köszönhető, hogy végre sikerült együtt eltöltsünk egy hétvégét.

A sátorállítás után bejártuk a környéket majd másnap barlangot látogattunk. A sátorozás a Körös mellett nagyon kellemesen telt, a szomszédok segítőkészek voltak de a jó hangulatot főként a társaságnak köszönhettük. Az ebédet és a vacsorát közösen készítettük el, este pedig a tűz mellett sor került a közös emlékek felidézésére, amelyeken jót nevettünk. Mindenki egyet értett abban, hogy ez a pár nap észrevétlenül gyorsan szaladt el, de mégis rengeteg emlékkel tértünk haza.

Rauch Boglárka

Megosztás