Nagyszerű hangulat a Karaván együttessel

Karaván együttes

December 18.-án a helyi kultúrotthonban lépett fel a kolozsvári KARAVÁN együttes. A nagyszerű hangulatot teremtő gyerekzenekar több mint 100 gyerek előtt adta elő igényes, mondhatni világszínvonalú koncertjét. Az este 5 órakor kezdődő előadás a TOLDY Álatalános Iskola „iskola másként” hetének volt a nyitó eseménye. A kolozsvári együttes profi módon kezelte a kiskorú közönséget, interaktív módon bevonva őket az előadásba. A több mint egy óra alatt elhangzottak énekek az egészséges táplálkozásról, a hetekről és napokról, a buta őszi szélről, az érdekes állatokról, valamint a „csodálatos zenekarról”.

A gyerekek nagy része már látta a zenekart Torockón, amikor is iskolánk kirándulást szervezett június 10.-én az ottani Duna napra. Igazán felemelő érzés volt, amikor Békési Attila, az együttes frontembere két Karácsonyi dalt is megtanított a gyerekeknek, ezzel is emelve az Adventi hangulatot. Érdeklődésünkre elárulta, hogy hamarosan megjelenik egy cd-jük, ami megvásárolható lesz nálunk is. Addig is a zenekar dalait meghallgathatják a következő linkeken. Reméljük hamarosan ismét vendégül láthatjuk ezt a nagyszerű együttest egy újabb koncert keretében. Addig is kívánunk nekik minden jót és sikerekben gazdag új évet.

Megosztás