Színházi élmények

Színházi élmények

Január 16.-án szombaton, újra összegyűltünk kicsik és nagyok, öregek és fiatalok, hogy megnézhessük az MM Pódium Kabaré 30 című műsorát. A nagyrészt váradi szerzők darabjait bemutató előadást kétszáznál is többen tekintették meg. A vidám jelenetek között operettdalok és nóták hangzottak el, a közönség sokszor együtt énekelte a közismertebb dalokat a művészekkel. Mint azt Meleg Attila társulatvezető az előadás végén elmondta, mindig élmény Hegyközszentmiklóson fellépni, hálás a közönség, együtt él az előadással és vevő a poénokra is.

A januári sikeren felbuzdulva, február 13.-án újra a színpadon tapsolhattunk az MM Pódiumnak, ekkor a Délibábos Hortobágyon című előadást tekinthette meg a nagyérdemű. A zenés-tréfás előadás a magyar irodalom tréfás verseit dolgozta fel, Csokonaitól Mihálytól Tamási Áronig. A sok zenével fűszerezett előadásban feltűntek olyan közismert művek mint Petőfitől az Anyám tyúkja, Füstbe ment terv, Falu végén kurta kocsma, Pató Pál úr  vagy Arany János Fülemile-je.

Ugyancsak ezen a napon, csak valamivel korábban, délelőtt 11 órától lépett fel a gyerekeknek egy Walt Disney mesék betétdalait előadó énekesnő, az amerikai Chicagóból érkezett Patricia Bach és kísérője, a zongorán játszó Párkányi Éva a budapesti Zeneakadémia  zongoratanárnője, akik a fellépés után édességgel lepték meg a gyerekeket, majd ellátogattak a székelyhídi gyerekotthonba, ahol ismét előadták összeállításukat.

Megosztás